|
Ez az utazás fantasztikus volt:-) Egy kamarazenekari túrnéval kezdödött, ami persze teljesen más hangvételű, hiszen az ember egy nagy masszában van benne, muszáj alkalmazkodni ha akarok, ha nem. Ez nem mindig esik persze nehezemre, de a boldogság érzés az akkor jött igazán, mikor egymagam találtam a labirintus nagy vesszejében.Mert ugye valljuk be őszintén egy kiskunhalasi provinci lánynak ez egy útvesztő lenne. Node megtanultam és megtapasztaltam egyet s mást 16 éves korom óta és Bécs is sokat segített meg a rengeteg utazás a nagyvilágban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem izgulok, ha egyedül kell tájékozódnom, de Mr. google nagyon megbízható.Csak arra kell vigyázni, hogy az ember telefonja mindig legyen magánál. Mert az utolsó napon feladta magát a mobilom, hiszen 3x is reménytelenül a rossz kódot nyomtam be és csak segélykérésre volt alkalmas.Nagyon megijedtem, mert akkor jöttem rá, hogy nekem minden a telefonomban van elrejtve. Ez szörnyü. Életképtelennek bizonyultam majdnem és ez nagyon elszomorított. Csak estéig kellett evvel a szörnyü érzettel élnem, de ezt még akkor nem tudván rossz lenne most mindazt leírni , amit akkor úgy gyorsan átéltem egy pár milliós város közepében.
Hála Istennek a haverok, barátok, ismerösök mellettem voltak. Névszerint is köszi Sylvia és Zsuzsa a bátorítást. Hogy rögtön jöjjön is egy nagyon boldog, vidám történet, amit most éltem át életemben elöször.Ki mennyit szokott nevetni és kivel és milyen társaságaban? Ez egy utolsó asado partyn, egy úgymond grill esten történt barátokkal, zenészekkel. Nem voltunk sokan úgy öten. Az est végéhez közeledve, persze volt már bennünk egy kis alkohol, de túlzásba nem estük, csak egyszerüen jó volt a hangulat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a karmester felnyerít, de nagyon viccesen. Erre nem tudtam magam visszafogni és ezt kommentáltam az én stílusomban, biztos nagyon viccesen, mert mindenki elkezdet hahotázni. Aztán ez így ment kb. egy fél óráig, hol a padlót súrolva hol pedig a hasam fogva vagy a könnyeim törölgetve. Egyszerüen nem tudtuk abbahagyni. Mindezt egy pár ezer kilóméterrel arrébb a magyar hazámtól és a bécsi otthonomtól. Ebböl ara a következtetésre jutottam, hogy a boldogságot nem kell keresni, mert bárhol ránk találhat. Köszönet ezért a buenos airesi barátaimnak Kriszta,Ricardo,Pablo és Hernan. Ezért érdemes élni higyjétek el!
0 Kommentare
|
|